A vizsgadolgozatban egy kevéssé ismert vallási közösséget kell bemutatni, részben önállóan végzett
terepmunka alapján, részben a kurzus során tanult elméleti jellegű ismeretek alkalmazával. A közösség kiválasztásáról a terepmunka előtt kötelező egyeztetni az előadást tartó tanárral.
A közösséget bemutató dolgozathoz kötelező módon készíteni kell egy terepnaplót egy közösségi alkalomról, amelyen a dolgozat szerzője személyesen részt vesz, valamint legalább két interjút, egyet a közösség egy olyan vezetőjével, akitől a közösség egészére nézve releváns információkat lehet megtudni, egyet pedig egy átlagos taggal.

A dolgozatnak tartalmaznia kell a következő részeket:
1. A vizsgált csoport bemutatása a vallás „dimenziói” kapcsán tanult szempontok szerint, azaz le kell írni annak kongnitív, rituális, szervezeti és élmény aspektusait. Hogy mindezek mit jelentenek, elolvasható a McGuire, M. "Religion. The Social Context" című könyvének 15-20. oldalain, a könyv megtalálható a könyvcsomagban. A rituális és élmény dimenziókat a résztvevő megfigyelés, a kognitív és szervezeti aspektusokat inkább az interjúk alapján lehet leírni. Az interjút tulajdonképpen ezért kell készíteni.
2. A fentiek mellett az illető vallás történetét is össze kell röviden foglalni (kb. egy oldal)
3. A vallási csoportok tipológiájának elméleti összefoglalása és a megfigyelt csoport elhelyezése ebbe
4. A csoportra jellemző vallási orientáció leírása, a vallási orientációkról tanultak alapján.
Mind a vallási csoportok, mind a vallási orientációk tipológiájához kötelezőv olvasmány tehát McGuire, M. Religion. "The Social Context" című könyvének ötödik fejezete, a The Dynamics of Religious Collectivities (de a tipológiához a Hamilton, Malcolm - Vallás, ember, társadalom. Elméleti és összehasonlító vallásszociológia. AduPrint,Bp. 1998 könyv is használható
A dolgozat megírása a témavezetővel való rendszeres egyeztetés keretében történik, a következő ütemterv szerint:
témaválasztás egyeztetése a tanárral
beszámoló a terepmunka első eredményeiről
a terepmunka eredményeinek (terepnapló, interjúk) leadási határideje január 20.
végső dolgozat leadása (írásbeli vizsga előtt 24 órával)
Megfigyelési szempontok és interjúvezetők
Két hasznos módszertani anyag:
A megfigyelés
Az interjú

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése